Áder: meg kellene haladni a kialakult ipari és fogyasztási modellt

Meg kellene haladni a kialakult ipari és fogyasztási modellt, egyre általánosabbá kellene tenni azt a szemléletet, hogy amit eddig hulladéknak tekintettünk, az sokkal inkább nyersanyagforrás legyen.

Áder: fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán EU-s integrációját

Aggodalomra ad okot a Nyugat-Balkán helyzete, ezért cselekedni kell, és a konfliktus megelőzésének legjobb módszere felgyorsítani a térség európai uniós (EU-s) integrációját.

Áder János: a haza minden érte hozott áldozattal még erősebb lett

Magyarországnak törvényes joga volt megvédeni az uralkodó által szentesített vívmányokat, mivel ez békében nem ment, vállalni kellett érte a harcot, és mert a harc sem vezetett sikerre, meg kellett halni érte.

Áder János Montenegróban

Cetinje, 2017. október 4.

Aleksandar Vucic a zentai csata 320. évfordulóján: Szerbia számára fontos a szomszédos országok támogatása

A szerbek régóta tudják, hogy az Európába vezető út számukra Budapesten és Bécsen keresztül vezet, ezért is fontos a szomszédos országok támogatása - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök hétfőn Zentán, ahol a török hadak felett aratott győzelemmel zárult zentai csata 320. évfordulója alkalmából

Egymás tiszteletére szólította a szerbeket és a magyarokat Áder János a zentai csata 320. évfordulóján

Egymás tiszteletére és megbecsülésére szólította a szerbeket és a magyarokat Áder János köztársasági elnök hétfőn Zentán, ahol a törökök leverésével zárult zentai csata 320. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt szerb kollégájával, Aleksandar Vuciccsal.

Az államfő kormányközi tudományos testület felállítását szorgalmazza az ENSZ-en belül

Az ENSZ keretein belül működő kormányközi tudományos testület létrehozását javasolta a fenyegető vízválság kezelésére Áder János köztársasági elnök csütörtökön Stockholmban, a Víz Világhéten.

Áder János Svédországban

Stockholm, 2017. augusztus 30.

Áder: a haderőfejlesztési reform hozzájárul a biztonság erősödéséhez

Magyarország, illetve a magyar gazdaság kellően erős a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési reform végrehajtásához, ami növeli a magyar emberek biztonságérzetét - mondta a köztársasági elnök szerdán Szolnokon.

Jobbik: az államfő nem méltó hivatalához

A Jobbik értékelése szerint Áder János a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált az államfői hivatalhoz.

Áder János részvétét fejezte ki a németországi buszbaleset miatt

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki a hétfői németországi buszbaleset miatt Frank-Walter Steinmeiernek, a Németországi Szövetségi Köztársaság szövetségi elnökének, levelét a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatta el az MTI-hez.

A Jobbik megfosztási eljárást kezdeményez Áder Jánossal szemben

Megfosztási eljárást kezdeményez a Jobbik Áder János köztársasági elnökkel szemben, mert szerintük a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált az államfői feladatok ellátására.